Menü Bezárás

„ÁSZok”a SZÁSZ-ban – marketingverseny

A BGSzC 12. évfolyamos tanulói számára meghirdetett marketing verseny döntőjét rendeztük meg április 16-án iskolánkban. A csapatoknak szakmai zsűri előtt kellett egy elképzelt termék  marketing-mix-ét bemutatni. A jó hangulatú versenyen iskolánk tanulói (László György, Szarka Petra, Szilágyi Máté, Wágner Renáta, valamint a felkészülés során Madász Laura) kiválóan teljesítettek, és a 2. helyezést érték el.
A végén mindenki örült, mert a verseny támogatói sok ajándékkal kedveskedtek a résztvevőknek. A délutánnak minden jelenlévő nyertese lett, hisz a játékon túl közös munkával készültek a diákok   közelgő érettségire, és gyakorolhatták a szóbeli megmérettetést is minden buktatójával együtt. Gratulálunk a versenyzőknek, mert alaposan helyt álltak. Köszönjük a kollégáknak a felkészítést.

A versenyen 2-2 csapattal vettek részt a Keleti, a Vásárhelyi és a Szász diákjai.

Az alábbi cégek sok-sok ajándékkal támogatták a rendezvényt, melyet ezúton is köszönün
Dockyard Island Kft (Szirtes Anikó – kiskereskedelmi hálózati vezető: a zsűri elnöke)
dm Kft. ( Károly krt, Duna Plaza, Bicske)
Media Markt Aréna Kft. (Szánthó Balázs – ügyvezető igazgató)
TESCO – Aréna (Tóth Roland – áruház igazgató)