Menü Bezárás

HATÁRTALANUL! – Kalandra fel!-3

Megérkeztünk. Örömmel fogadtuk vendéglátónk bemutatóját!A nagymegyeri Magán Kereskedelmi Szolgáltató Szakközépiskola diákjai és tanárai látványos prezentáció az mutatták be intézményüket. Vidám hangulatban váltunk el egymástól, s indultunk a szállás meghódítására. Itt…

BÜSZKÉK VAGYUNK, MERT …

BOTOS LILIÁNA, iskolánk 11.a osztályos tanulója két hetet töltött Görögországban 2019. január 22-től február 2-ig. Szerencséjét tehetségének és vállalkozókedvének köszönheti. Volt bátorsága részt venni a SOLIDARITY MISSION YOUTH PASS pályázatán.…

Előkészítő óra

Iskolánk tanuló gőzezrővel készülnek a Határtalanul projektre. A fiatalok gyűjtik az információkat a Felvidék történelmi és kulturális hagyatékával kapcsolatba. Jönnek-mennek az e-mailek, hogy minél kellemesebb, és főként tartalmasabb legyen az…

Valami jó kezdete

Immár harmadik alkalommal utazhatnak a Szászos diákok a Határtalanul program keretében. Az idei tanévben a Felvidék felfedezése lesz a feladata diákjainknak. 2019. március 5-én indul a 40 diák és a…

Para sportnap

A Para sportnap  (02.22.) alkalmából iskolánk a Vakok Általános Iskolájába látogatott el ahol először Páni Róbert testnevelő tanár ismertette a  csörgőlabda történetét majd a játék szabályait. Ezek után a magyar…

Szakma Kiváló Tanulója Verseny

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara  2019-ben is meghirdette a  Szakma Kiváló Tanulója Versenyt (SZKTV). A versenyek célkitűzése a gyakorlatigényes, „fizikai” szakmák vonzerejének növelése, a szakmatanulás népszerűsítése, „A jó szakma felér egy…